Köszönti a Kisszékelyi Kulturális Egyesület!

Meghívó

Hírek

Kerti műhelynap magbörzével (3.), 2024

Február 17-én délután került megrendezésre a Kerti Műhelynapok sorozat harmadik eseménye, melynek fókuszában a vetőmagok voltak.

 


Ótemető rendbetétele, 2024

Február 17-én folytattuk Kisszékely és környékének tavaszi nagytakarítását! Elsődleges célunk az volt, hogy az Ótemetőt rendezetté tegyük, illetve összegyűjtsük a szemetet a tanösvény még sorra nem került szakaszairól is.


Tanösvény karbantartás, 2024

A február 10-i tanösvény karbantartási akciónap sikeresen zárult, tizenkilenc tettrekész ember lendületes munkájának köszönhetően pótoltuk a tanösvény eltűnt irányjelző tábláit, kivágtuk a gyalogútra belógó ágakat, összegyűjtöttük a szemetet a tanösvény egyes körútjai mentén.


A középkori templom feltárásának eredményei

A 2019. és 2020. évi régészeti feltárások és a korábbi évek kutatómunkáinak eredményeképpen sikerült rekonstruálni Kisszékely középkori templomának alaprajzát, szerkezetét és építésének szakaszait. Kisszékely története új és fontos adatokkal gazdagodott.


Újabb nemzeti értékeink

2020. augusztus 27-én a Kisszékelyi Települési Értéktár Bizottság két új helyi értéket vett fel a települési értéktárba: a falu nemrégiben feltárt középkori templomát, és a 2014-ben átadott Négyszögletű Kerek Erdő tanösvényt. A javaslatok dokumentációit egyesületünk tagjai készítették.


Küldetésünk és céljaink

Egyesületünk küldetése az 1999. évi megalakulása óta a Kisszékelyért tenni akaró helyi lakosok, elszármazottak és valamennyi támogató szándékának összehangolása, segítése, az együttműködés különböző formáinak megszervezése. Az egyesület önálló projektjeinek és közhasznú tevékenységeinek célja hármas:

Egyrészt közreműködünk Kisszékely kulturális és természeti örökségének feltárásában, az egykor itt élt emberek értékteremtő munkájának megismerésében.

Másrészt célul tűztük ki a feltárt értékek megőrzését, és aktív szerepet vállalunk azok rekonstrukciójában, illetve bemutatásában is.

Harmadrészt pedig elősegítjük, hogy a település gazdag kulturális hagyományaira és természeti adottságaira alapozva, azokat fenntartható módon használva, a jövő kihívásait is figyelembe véve Kisszékely élő faluvá váljon, ahol a közösség képes önmagával és természeti környezetével harmóniában élve hosszú távon fennmaradni.

Bővebben

Tevékenységeink

  • Kulturális örökségünk megismerése, megóvása, rekonstrukciója  és bemutatása
  • Természeti örökségünk felmérése, megőrzése, helyreállítása  és bemutatása
  • A települési és a megyei értéktár bővítése nemzeti értékeinkkel
  • Helyi rendezvények szervezése és támogatása
  • Közreműködés a helyi ökoturizmus fejlesztésében
  • Kisszékely élőfaluvá válásának elősegítése
  • Kiadványok öszeállítása és megjelentetése

Bővebben

Kapcsolat

Egyesület címe:
7082 Kisszékely, Szabadság u. 409.

E-mail cím:
kke.kisszekely@gmail.com

További elérhetőségek